Kárász utca 5. sz. alatti tetőtér eladása (Elhalasztva!)

Az egyik Kárász u. 5. szám alatti lakos ajánlatot tett a tetőtér megvásárlására. Elképzelése szerint a tetőtérért cserébe felújítaná és a jövőben karbantartaná a tetőt. A padlás egy része már be van építve, a beépített részen egy lakás található, aminek ő a tulajdonosa. Vitatott, hogy a tetőéri lakások kialakítása után a tető mely részének karbantartása kinek a dolga lenne. A lakást nem a szövetkezet építette…

A lakásszövetkezet hivatalos értékbecslést készíttetett, ami alapján a nem albetétesített, beépítetlen tetőtér értéke 3.600.000 Ft. Az értékbecslés költségének felét az ajánlattevő kifizette annak jeléül, hogy a szándékai komolyak.

A hivatalos értékbecsélés itt megtekinthető.

A vevő által beszerzett árajánlat szerint a felújítása  7.180.000 Ft-ba kerülne. A felújítást belátható időn belül mindenképpen el kell végezni, aminek költsége most a részközgyűlés terhelné. A tető átadása esetén tehát 7-8 millió forint felújítási költségtől szabadulnának meg az érintett tulajdonosok, a 3,6 MFt értékű padlásért cserébe.

Ez elégé értelmes gondolatnak hangzik, de van egy kis baj. Valamikor régen, kb. két évtizeddel ezelőtt több tetőtér eladásra került a Kárász utcai épületekben. A tetőterek tulajdonosa törvény szerint most a Lakásszövetkezet. Felmerült a kérdés, hogy a korábbi eladások szabályosan történtek-e? Akár az is kiderülhet, hogy nem is tulajdonos(ok) adták el a padlást. Ezt is tisztázni kellene egyszer. Mindenesetre úgy tűnik, hogy – mivel mindenki saját magából indul ki – többen mutyit sejtenek a dolog mögött. Most az lenne a cél, hogy tisztességesen és szabályosan adjuk el a maradék tetőteret, ami értelmes és hasznos döntés lenne mindenkinek.

Kérdés, hogy ezek után lesz-e ebből valami, vagy marad a lehetetlen állapot.

Frissítés: A 2023.06.14-i folytatólagos küldöttgyűlésen Kovács Béláné bemutatta az egybegyűlteknek azt az 1972. évi adóhatósági határozatot, amely szerint a padlástér tulajdonosai a lakástulajdonosok. Dr. Szabó Márta és Sümegi András azt javasolta, hogy a döntést a tulajdonjog tisztázásáig halasszák el. A Küldöttgyűlés úgy döntött, hogy a Kárász utca 5. szám alatti tetőtér eladásával kapcsolatos döntést a tulajdonjog tisztázásáig elhalasztja.

Az esettel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a tetőtér beépítéséhez abban az esetben is szükséges a lakásszövetkezet hozzájárulása, ha a tetőtér nem a lakásszövetkezet tulajdonában van, ugyanis a tető, amelyet a beépítés megváltoztat, ebben az esetben is a lakásszövetkezet tulajdona. Társasház esetében rosszabb a helyzet, mert ott a tetőtér beépítéséhez a társasházi alapítóokiratot kell módosítani, és a társasházi tulajdonosok 100%-ának hozzájárulása szükséges – vagyis könnyen előállhat az a helyzet, hogy bár egy padlástérnek valaki a tulajdonosa, annak beépítése akár egyetlen társasházi tulajdonos ellenkezése miatt ellehetetlenül. Lakásszövetkezet esetében könnyebb a beépítést keresztül vinni. Ugyanakkor feltétlenük szükséges lett volna a már a korábbi évek beépítéseinél is körültekintően tisztázni az utólagos ráépítések tekintetében, hogy ki és minek a karbantartásra köteles.

Közösségi média